Az álmok valóra válhatnak

A KPP Stone kollekció betonpadlójával

Az ötlet, amely tizenöt évvel ezelőtt a társaság épületének építése során álomnak tűnt, tavaly vált valóra. A ZEMAKO építőipari vállalat annyira megnőtt, hogy új helyiségekre volt szüksége, különösen a vállalati értekezletekhez. És így "légies" építmény nőtt a földszinti épület tetején Moravanyban, Brno közelében. Noha kívülről az új épületrész vizuálisan összeolvadt az eredetivel, a belső helyiségek tiszteletben tartják a vállalat tulajdonosának elképzeléseit és kedvenc anyagait: betont, fát, kőt és az üveget.



"Tizenöt évvel ezelőtt, amikor építkeztünk, olyan szempontok szerint terveztük meg az épületet, hogy a későbbiekben lehessen kialakítani rajta felépítményt, de akkor ez szinte lehetetlennek, álomnak tűnt. De ahogy fejlődtünk, felmerült annak szükségessége, hogy legyen egy olyan hely, ahol több mint hatvan ember elfér az összejöveteleken, tréningeken, de az ünnepek alatt is. Ezért építettünk egy nagyobb közös helyiséget és egyéb helyiségeket a tetőn. ”- magyarázza Roman Nejedlý, a mérnöki és közlekedésépítéssel foglalkozó ZEMAKO vezérigazgatója. Természetesen maguk tervezték meg a projektet egy szerkezeti mérnökkel együttműködve.



Fa, beton kő és üveg enteriőr

Az enteriőrben a dizájn természetesen már megfelel az aktuális trendeknek. "Szeretem a technikai dolgokat, és ugyanakkor azt akartam, hogy az enteriőr kellemes, meleg érzetű legyen. Tetszik a fa, a beton, a kő és az üveg, és ezeket az anyagokat az enteriőrben felhasználtuk "- folytatja Roman Nejedlý. A térelválasztó falakhoz és a lépcsőkorlátokhoz üvegből terveztük. A mennyezet megerősítéséhez fagerendákat használtun és az enteriőrt fabútorokkal egészítettük ki. A lépcsőház falai kőburkolást kaptak. Az egész talajt betonburkolat fedi le.



A betonpadló megjelenését a KPP Stone kollekció SPC burkolatai hozták létre

Az új közösségi helyiségek ipari beton megjelenését a KPP-SPC Stone kollekció Concrete Grey padlóburkolatának köszönheti, amely csaknem 400 négyzetméteren fedi le a felépítmény aljzatát.



Az SPC burkolatok az ökológiai padlók új generációja

Az SPC a vinyl padlók új generációjába tartozik = SPC (kő polimer kompozit), rendkívül tartós padlók ásványi maggal. Az egészségre és a környezetre ártalmas anyagokat nem tartalmaznak. PVC, ftalát és lágyító mentes burkolatok. Ezenkívül az SPC ásványi padlóburkolatok garantálják a maximális tartósságot és méretállóságot. A vinyl padlókhoz képest keményebbek, erősebbek és kevésbé igényesek a követelmények az aljzattal szemben, miközben kellemes tapintásúak. "Elégedettek vagyunk a szomszédaink ajánlatával" - teszi hozzá Roman Nejedlý, akinek Moravany u Brna székhelyű cége a Kratochvíl parket profi szomszédságában van. ,,Hosszú távú üzleti  partnerek vagyunk. Szeretek bevált cégekkel dolgozni".

Olvasson tovább cikkeket blogokból!

Potřebujete poradit s výběrem podlahy? Služby designéra nabízí aplikace kpponline.cz

Potřebujete poradit s výběrem podlahy? Služby designéra nabízí aplikace kpponline.cz

Šikovné aplikace dnes člověku usnadňují život v mnoha ohledech a zcela přirozeně se dostaly i do oblasti vybavování interiérů. S jejich pomocí tak…
Ökológiai elasztikus padlók- a karbantartáshoz elegendő tiszta víz

Ökológiai elasztikus padlók- a karbantartáshoz elegendő tiszta víz

Amennyiben olyan padlót szeretne választani, amely minden tekintetben megfelel az aktuális trendnek, akkor Önnek az ökológiai elasztikus burkolatok a…
Údržby dřevěné podlahy se nemusíte bát

Údržby dřevěné podlahy se nemusíte bát

Dřevěné podlahy vnesou do interiéru krásu, přirozenost a hřejivost přírodního materiálu s jeho neopakovatelnou kresbou. Ideální jsou do ložnic či…